2014. október 5., vasárnap

Koszorúslányok?

Némi gondolkodás után, de egyszerű döntés alapján nem hiszem, hogy lesznek koszorúslányaim. Ennek a döntésnek egyszerű oka van: mivel nem lesz templomi esküvő és a polgári szertartás egy helyen lesz a lagzival, így a koszorúslányoknak nem igazán jutna semmilyen meghatározó szerep. Azt még nem tudom, hogy hogyan fog a gyűrű az asztalhoz kerülni, de biztosan kitalálunk jó megoldást (mondjuk előre odatesszük).

Egyébként ez egy elgondolkodtató kérdés. Ha nap közben lenne az esküvő és a családban több kisebb gyerek lenne, akkor hangulatot adna ha beöltöznének egyforma szép ruhába és körülöttünk futkároznának, mint a filmekben. Persze lehetnének felnőttek is (barátnők) a koszorúslányok, de azzal meg nem értek egyet, hogy ráerőltessek egyforma színű és típusú ruhát a barátnőkre, mikor az lehet, hogy nem is tetszik Nekik és anélkül is felajánlották a segítségüket mindenben.

Régen a koszorúslányok szerepe az volt, hogy szépségükkel elvonják a figyelmet a menyasszonyról és megóvják őt az ártó, rosszakaró szellemektől, megbabonázó boszorkányoktól. Ma már persze kortól függően különböző feladatokat bíznak rájuk.
A kisebbek feladata egyszerűbb és kikövetkeztethető: beviszik a gyűrűpárnán a gyűrűket, tartják a menyasszony uszályát, szórják a rózsaszirmokat/rizst és aláíráskor megfogják az ara csokrát. A nagyobbak/felnőttek azon túl, hogy a menyasszony támaszai, kiosztják a szalagot a vendégek autóira (ha van vonulás, dudálás egyik helyszínről a másikra), koordinálják a csokordobást és persze irányítják a kicsiket.




Mindezek után felvetődik a ruha kérdése. A ruhának mindenképpen idomulnia kell az esküvő stílusához, színeihez, hangulatához. Általában a koszorúslány ruhát a menyasszony választja ki, de persze hogy ne legyen nagyobb összesúrlódás belőle érdemes kikérni a koszorúslányok véleményét is, hiszen ha nem szeretik majd hordani a ruhát, akkor nem is fogják jól érezni magukat benne. A színvilág az egyik legfontosabb tényező. Fekete ruha nem illő egy esküvőn, ahogy túlöltözni sem illik a menyasszonyt. Azonban ha az esküvő típusában eltér egy átlagostól, akkor lehet egy extrémebb kiegészítő, szalag mindegyik ruhán, ami így egyedivé teszi a lányok megjelenését és az összképet.
A koszorúslányoknak is van csokra. Ez lehet olyan kisebb csokor amit a menyasszony csokrának a mintájára készítenek, csak egy kisebb változatban, lehet teljesen más egyen kiscsokor, lehet különböző színű/stílusú csokrot és lehet csuklóra csatolható (karkotó jellegű) dísz.




Ami még egy fontos szempont, az a koszorúslányok haja. Persze az a legjobb, ha a menyasszony rájuk bízza, hogy ki milyen frizurát szeretne. Ha viszont az összes koszorúslány hosszabb hajú, akkor lehet egyen-hajviseletet csináltatni. A hajat feldobhatja egy virágot, pántot vagy dísz, ami lehet a ruhával, csokorral egyenszínű, de lehet a menyasszony színeihez is párosítani.
A cipőkérdés talán a legnehezebb. Ezt egyszerűen célszerű színileg meghatározni, illetve hogy legyen vagy ne legyen sarka és a lányokra bízni. (nyilván van olyan ara aki még az ékszereket, körömszínét is meghatározza de ez már mind szinte lényegtelen kérdés, hiszen úgyis minden a házasulandó párról szól)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése